..hogy könnyebb legyen :)

Hogy hol rontottam el pontosan? Talán ott, hogy elképzeltem valamit, ami igazából nem is létezett.
Volt egy álmom.
Először csak valóra akartam váltani, de aztán azon kaptam magam, hogy egy álomvilágban vagyok, és nem látom a kiutat. Te nem voltál ott, nem érezhettem az illatod, nem foghattam meg a kezedet, ezt az egészet csak elképzeltem. Elképzeltem, hogy megcsókolsz, hogy megölelsz, hogy szeretsz. Azt hittem ez mind valóságos vagy legalább valóságos lesz. De nem így történt..

Aztán csak ültem a szobám hideg padlóján magányosan, kisírt szemekkel, és egy összetört, meggyengült szívvel. Már nem boldogított az elképzelt álomvilágom, már a reményt sem ismertem. A fájdalom nagyobb volt, mint amit valaha vártam.
Talán meg is érdemeltem mindezt. Nem vettem észre az élet kis pofonjait, így egy ekkorát kellet kapnom, azért, hogy észhez térjek. Rá kellett jönnöm, hogy nem is létezel, és a kapcsolatunk, amit elképzeltem, sosem volt valóságos.

Most vár rám a legnehezebb feladat. Fel kell dolgoznom a fájdalmat, el kell felejtenem, hogy valaha éreztem irántad valamit. Egyedül kell talpra állnom, kilábalni a sötét, mély, végeláthatatlan gödörből, amit úgy hívnak: csalódás.