Beszélgettünk.
Értelmetlen és furcsa dolgokról,leginkább semmiről,de beszélgettünk. Elég volt a közelsége,hogy ott van mellettem. Minden más,arra pillanatra,lényegtelen volt.
Azt mondta,hogy mérges rám,amiért nem foglalkozom vele. Én is ugyanígy éreztem,de tudattam vele,hogy nincs mitől aggódnia,mert szeretem. Ő nem vette komolyan. Úgy igazán én sem.
Csak ültünk egymást mellett és néztük azokat,akik a zenét átérezve,velünk nem foglalkozva táncoltak. Az előző tíz percben én is szívesebben lettem volna inkább közöttük, de akkor Ő még nem volt mellettem.
Átkarolt. Éreztem,ahogy sokkal közelebb húzódik hozzám,érezte a teste melegét. Így akartam maradni.. örökre. A szemébe néztem,és ő elmosolyodott. Láttam valamit a szemében,de még máig sem tudom,hogy mi volt az. Nem gondoltam semmire - se a tegnapra,se a holnapra,sem az adott pillanatra - csak bámultam a szemeibe,és azt éreztem,amit soha azelőtt.
Zavarba jöttem,hogy túl sokáig nézem,így lesütöttem a szemem. A kezét figyeltem,ami az enyémbe volt belegabalyodva. Adott egy puszit az arcomra. Majd tudatta velem,hogy látja,hogy most sem érdeklem,pedig ott ülök mellette. Azt mondtam,hogy ha ez nem igaz,hisz ha ez tényleg így lenne,akkor én is ott táncolnék a többiekkel.
Megfogtam a kezét gyengéden és határozatlanul. Erre ő adott még egy puszit. Most engem kért,hogy adjak neki egyet. Nem kellett kétszer mondania.. Annyira beleéltem magam a puszi-adásba,hogy az ajkam az ő szája szélét érintette. Megijedtem, és elrántottam a fejem,mire ő elmosolyodott és közelebb hajolt hozzám. Nekem is így kellett tennem.. mintha valaki meglökött volna hátulról.
Az ajkam hozzáért az övéhez, de olyan puha és édes volt,hogy nem tudtam ellenállni neki.. visszacsókoltam. Valahogy nem akartam,hogy vége legyen. Soha.
De egyszer csak eljött az a pillanat,amit mindketten éreztünk már. Ajkaink elváltak egymástól. Visszahúzódtam a székembe a karjai közé,de tudtam,hogy soha nem fogom elfelejteni azokat a pillanatokat. Szép volt,de fájt,amikor vége lett.
..és akkor én visszamerültem a táncolók lassú mozgásába,akik továbbra is láthatatlanként kezeltek bennünket. Talán ennek most örültem is,mert boldog voltam..talán.
